Egyszerű rosszkedv

No ezt most nem mondom meg hol találtam, tavaly februárban írtam annyit elárulok. Meg hogy interneten fent van. Az volt a címe, hogy "egyszerű rosszkedv", de hát ki vagyok én, hogy új címet kreáljak neki? Marad az ami. Én is maradok az ami.

Én nem tudom mit várnak tőlem. Mondjuk nem is érdekel. Meguntam már hogy mindenki azt hiszi jobban tudja mi az amit én átélek. Nem azt mondom hogy nem fogadok el segítséget, tanácsot. De akárkitől nem fogok elfogadni ilyeneket, és olyanoktól sem, akik azt hiszik jobban tudják. Ne akarjátok az én életemet élni, kaptatok ti is egyet, tessék azt élni és ne engem traktálni.
Én alapvetően egy társasági ember vagyok. És alapvetően vicces is, főleg ha társaságban vagyok. De már vagy 3 éve depressziós vagyok, és sokszor előjön, hol erősebben, hol gyengébben. Nehezen élem meg a negatív dolgokat, és a csalódást pedig még nehezebben.
Valószínűleg nincs ember vagy entitás a földön aki meg tudná nekem mondani miért vagyok mindig egyedül párkapcsolat-ügyileg. De már a lelkemet tépi ez a magány. És a sorozatos vakvágányok, melléfogások, a kegyetlen szürke mindennapok egyedül. A legjobb mikor kiderül hogy az éppen aktuális próbálkozásaim vajmi keveset érnek a kiszemelt lánynál.
Nem mondhatnám hogy azok a gondolatok, érzések, képek, amiket ilyenkor látok, ne lennének ismeretlenek már. Túl jól ismerem őket. Sőt. Már kívülről fújom. Mégsem tudom könnyebben átvészelni. Ugyanúgy kikészülök, ugyanúgy nem vagyok beszámítható. Mártírkodom, szenvedem azért hogy utána könnyebb legyen, egyedül akarok lenni, de mégsem, nem tudom eldönteni mit érzek igazán, és nem vagyok teljesen ura gondolataimnak.
Ilyenkor inkább a produktív énemet kellene elővennem, és alkotnom kellene, ilyenkor szoktam igazán jó dolgokat írni. Vagy zenét, vagy verset.
Én nem tudom mit várnak tőlem. De itt az ideje részemről hogy ez a rothadó sárgolyó, és a körülöttem gyakran megforduló krönyezet végre kapjon egy kis gyűlöletet is részemről. No nem azért, hogy ezzel enyhítsem a fájdalmam, inkább mártírkodásnak lehetne ezt is felfogni, kicsit azt akarom hogy érezze mindenki mennyire elegem van. Én nem tudom mit várnak tőlem, de baszok azt adni amit várnak. Már csak azért sem. Mi vagy ki vagyok én? Én akarok mindenkinek megfelelni? A nagy f*szt. Elegem lett már abból hogy mindig igyekszem mindenkinek a kedvére tenni. Benne van a természetemben hogy pozitívan viszonyulok az emberekhez amíg nem érzek irányomba negatív érzelmeket részükről, de akkor is elegem van ebből. Én miért legyek boldog ha nem akarok az lenni? Hát kapja be mindenki.
Másik dolog ami kapcsolódik most hozzám. Pár hete tettem egy fogadalmat, amit azóta is igyekszem tartani. És rájöttem, hogy jól tettem hogy megfogadtam hogy többé nem hazudok, mert jobb a lelkiismeretem, és mások könnyebben megbíznak bennem. Azoknak üzenném akik egy kapcsolatot vagy egy érzést, egy barátságot vagy akármit egy hazugságra építenek: rohadjatok meg magányosan, egyedül, keseregve azért mert a lelkiismeretek kicsinál titeket, és utána azon gondolkodva hogy lehetett volna ezt másképp is, dögöljetek meg.
Aki hazudik az egy utolsó gyáva féreg. És amúgy is csak magatoknak hazudtok mert egy idő után belebuktok és kiderül, de nem csak egy hazugság, hanem az összes. Mint egy kártyavár fog összedőlni szánalmas életetek legfájóbb pontjai elé húzott papírmasé-fal, hogy könnyen elérhető pontokat biztosítson arra, hogy fájdalmat okozzanak neked.
Fáj amit írok, esetleg felháborít? Megrökönyödsz, vagy meglepődsz, és elítéled? És szerinted ez engem hol érdekel? Ha nem tetszik hát ne olvasd tovább, de mint látod mégis megteszed. Meg, mert az ember kíváncsi. És csak a rosszra kíváncsi, a jó sosem érdekli. Mert az ember magának alkotja meg a nehéz helyzeteit, hogy legyen mit megoldania. Mert az ember egy olyan faj szülötte, amelyik fájdalommal és keserűséggel definiálja a tökéletes világot. A saját szenvedésünk a táptalaja az életünknek, hogy legyen módunk javítani rajta. nem vagyunk megelégedve azzal ami van, és nem értékeljük azt ami van. Mert lehetne több is. Szánalmas. És én is ilyen vagyok.

"Fajgyűlölő vagyok, de nem ez ami hajt,
Téged szeretlek, de gyűlölöm az emberi fajt,
Mentséged ez az apró mozzanat,
Én nem kértem hogy a világra hozzanak."

A haldoklás öt fázisa

Most találtam, már tudtam erről, de ez a leírás elég jól példázza a haldoklás fázisait.

A haldoklás öt fázisa

Legelőször és egyben egyedüliként, Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichológus volt, aki elkülönítette a halál és haldoklás fázisait.

Elutasítás

A beteg nem hiszi el, hogy haldoklik, ezért próbálja lehasítani magáról. Azt gondolja, hogy az egyszerűen nem létezik, hogy őt kapcsolatba hozzák valamifajta halálos betegséggel. "Összekeverik egy másik beteggel, rosszul diagnosztizálják" hasonló gondolatok járnak a fejében. Szimplán nincs felkészülve a halálra, és fél tőle.

Düh

Mikor a beteg rádöbben, hogy valóban beteg, és elegendő információt gyűjtött róla, agresszívvá, idegessé, dühössé, vádaskodóvá válik. Már tudatosul benne, a halál képe. Gyakoribb, mikor másokat vádol a beteg. Az orvos nem fedezte fel időben, nem látta a jeleket. Valakire haragudnia kell, ami a tehetetlenségéből fakad. Ilyenkor a beteget TILOS magára hagyni, bármennyire is elviselhetetlen. Ez egy segélykiáltás, amire figyelni kell.

Alkudozás

A beteg mostmár hajlamosabb önmagára figyelni, nem a külvilágra. Míg eddig másokat vádolt, mostmár önmagában keresi a hibákat, okokat. "Miért dohányoztam annyit, miért ittam annyit, miért stresszeltem annyit?"

Ekkor a beteg elkezd alkudozni: Mától egészségesen élek, nem dohányzom, nem iszom több alkoholt. Abban bízik, hogy a bűnei így megbocsájtásra kerülnek, és meghallgattatnak. Kevésbé lesz agresszív, inkább együttműködő, és elfogadó. Gondoskodást kér, fájdalommentes halált, egy kis élvezetet hátra lévő életéből. Elevenítsük föl neki pozitív tetteit, és segítsünk csökkenteni a szorongását.

Depresszió

A beteg most látja be, hogy nincs esély a gyógyulásra, önmagába fordul, végtelen szomorúságot érez. A napi általános ritmusban történt cselekedetek végrehajtására egyre kevésbé képes, elkezdi egyre inkább igényelni mások támogatását. Ezen felül gyakran a haláltól való félelem is rátesz még egy lapáttal az egészre.

Belenyugvás

A beteg elfogadja, hogy meg fog halni. Távolodik az élettől, az emberektől, keveset beszél. Nyugalomra vágyik.



Nos, most hogy ezt leírtam ilyen tételesen, megfigyelhetjük, hogy ez az öt szakasz, nem feltétlenül csak a haldoklásra jellemző. Roppant érdekes az emberi elme. Összetettnek gondolnánk, de valóbájan végtelenül kiszámítható, és egyszerű.