Verymuch update

No ápdét. Majd egy év távlatából, azért ez elég csúnya tőlem, de hát úgyse sokan olvassák a blogot, nem is sokan tudnak róla. Hát kérem. Egy éve lesz hogy ott melózom ahol, egészen pontosan aug 3-án. És mellé infó, hogy 9-ig dolgozom ott. Tudniillik ha minden igaz, felvettek egyetemre. És ez azért jó... Legalábbis muszáj hogy jó legyen. Mert kell egy diploma, muszáj elvégeznem. Már csak 10 félévem van, és nincs kifogás, kell egy rohadt diploma. A papír, ami igazából nem sokat ér [tapasztalat], akár sok van akár kevés.
Olvastam az utolsó bejegyzésem, és az elmúlt egy év kissé megváltoztatott azt hiszem. Sajnos nem jutottam el a pszichológusomhoz, ezt azóta is bánom... Talán ha még mindig ott dolgozik ahol, akkor most több esélyem lesz... remélem. Aztán a boldogság... Hát ha azt nézem, amit régen leírtam, akkor se van már értelme. Azt hiszem akkor arra a három dologra vágytam igazán, és azt hittem, hogy boldog leszek ha megszerzem őket. Tévedtem.
Lassan már attól félek, hogy nem is tudom igazán mi tesz boldoggá. Fanyar vagyok, keserű, és lobbanékony, abszolút magamnak való. És hiába hittem, hogy kigyomláltam az egoizmusomat, nem sikerült. Boldogság mint olyan? Kérdőjel...
Az egyetemet igazából várom is meg nem is. Van már némi tapasztalatom, de arra nem merek építeni, merőben más jellegű, mind az egyetem, mind a szak, mind az emberek, mind az én állapotom. Mármint egészséges vagyok [többnyire], csak már melóztam, meg ugye már van egy kis halványlila fingom arról mi vár... Szóval nem tudom hogy miképp kéne reagálnom a dologra. Örültem neki, hogy felvettek, és remélem most ki is sikerül tartani a végéig, de azért tudom hogy nehéz lesz, mind az egyetem, mind a meló mellette... hogy a magánéletről már ne is beszéljek...
Lesz kicsit kevesebb mint egy hónap szabadság a tenyeremben, amiben jó lenne kicsit lenyugodni, kicsit pihenni, de ahogy elnézem, egyáltalán nem fog sikerülni... Szóval hiába, valahogy azt sem tudom, hogy várom-e, vagy csak tudom, hogy jön, és akkor jól van. Azt hiszem eltévedtem egy úton, amin eddig nem jártam még, és nem elég hogy az úton eltévedtem, még önmagamon belül sem tudom merre induljak... Kétségbeejtő? Mégsem érzem magam kétségbeesettnek. Ez talán rossz jel?

Helyzet.

Hát mint valószínűleg észrevehető, most egy ideje nem nagyon írtam se ide, se a másik blogomra. Egyszerű az ok, próbálom kitölteni az életemet. Aztán ez olyannyira sikerült, hogy sok minden kimaradt a napomra betervezett és felhasznált időmennyiségből.
Hogy valamelyest beavassam a kedves olvasót: sikerült munkát találnom végre, így időm jelentős részét ez tölti ki, lett néhány új barátom is akikkel mostanság eltöltöttem némi időt, igyekszem zenekart találni magamnak, ez szintén felemésztett egy szeletet a napomból... Valamint egyéb szociális életre utaló tevékenységek...
Kicsit szét is csúsztam mentálisan. Egy két dolog alakulása a mély pál-fordulataikkal, enyhén szólva pofán vágott. Nem részletezném, egyrészt azért mert nem látom értelmét, másrészt azért mert többségük nem publikus. Mindenesetre szarul vagyok kissé, egyedül érzem magam, és ez megijeszt.
Régebben úgy gondoltam, hogy ha jelen van az életemben a biztos anyagi háttér, a zene, valamint a párkapcsolati nyugalom, akkor boldog leszek. Aztán rájöttem hogy ezek nélkül is lehetek boldog. Most meglesz ezek közül az anyagi biztonság, és ha minden jól alakul a zene is, ami már borzasztóan hiányzik... Viszont egyedül vagyok. És nem vagyok boldog, ilyenkor egy apró pofon is elég ahhoz hogy a padlóra kerüljek.
De nem megyek bele jobban, nekem kell ezzel megküzdenem. Augusztusban újra elmegyek majd pszichológushoz, és ezt már várom, hiszitek vagy nem, de én élvezem, mert úgy érzem használ. Igyekszem majd azért postolni, valahogy besűrítem majd. No mindenkinek további jó böngészést.

Az élet ajándéka

Egy kis új, szívből...

Az ablakban állva, csodákat várva
Körmöl egy fiú, életét látva
Nem kíván sokat, boldog szép napokat.
Értelmet ne várj vagy keress
A lényeg az egészben már régóta nem ez.
Mindent elérni úgysem lehet,
A rohanó világ vasmarka elereszt,
A felhők elszállnak, a szivárvány eltűnik,
Szép napod úgy is lehet, ha az idő lehűlik.
De te csak a napsütést várod hiába,
Érzéseidet üvöltsd a világba...
Egy angyal szárnyainak hosszú árnyéka
Megvéd a fájdalomtól, ez az élet ajándéka.
A bohóc szája is mosolyra van húzva,
Tépd hát ki a falból mindazt, mi a múltad,
Adj utat a szép jövődnek,
A csodáidat ma vagy holnap érheted meg.
A tegnap homálya ködbe vész,
Aminek kell, az emlékeidben tovább él,
És minden tapasztalatod már a tiéd.

Egyszerű rosszkedv

No ezt most nem mondom meg hol találtam, tavaly februárban írtam annyit elárulok. Meg hogy interneten fent van. Az volt a címe, hogy "egyszerű rosszkedv", de hát ki vagyok én, hogy új címet kreáljak neki? Marad az ami. Én is maradok az ami.

Én nem tudom mit várnak tőlem. Mondjuk nem is érdekel. Meguntam már hogy mindenki azt hiszi jobban tudja mi az amit én átélek. Nem azt mondom hogy nem fogadok el segítséget, tanácsot. De akárkitől nem fogok elfogadni ilyeneket, és olyanoktól sem, akik azt hiszik jobban tudják. Ne akarjátok az én életemet élni, kaptatok ti is egyet, tessék azt élni és ne engem traktálni.
Én alapvetően egy társasági ember vagyok. És alapvetően vicces is, főleg ha társaságban vagyok. De már vagy 3 éve depressziós vagyok, és sokszor előjön, hol erősebben, hol gyengébben. Nehezen élem meg a negatív dolgokat, és a csalódást pedig még nehezebben.
Valószínűleg nincs ember vagy entitás a földön aki meg tudná nekem mondani miért vagyok mindig egyedül párkapcsolat-ügyileg. De már a lelkemet tépi ez a magány. És a sorozatos vakvágányok, melléfogások, a kegyetlen szürke mindennapok egyedül. A legjobb mikor kiderül hogy az éppen aktuális próbálkozásaim vajmi keveset érnek a kiszemelt lánynál.
Nem mondhatnám hogy azok a gondolatok, érzések, képek, amiket ilyenkor látok, ne lennének ismeretlenek már. Túl jól ismerem őket. Sőt. Már kívülről fújom. Mégsem tudom könnyebben átvészelni. Ugyanúgy kikészülök, ugyanúgy nem vagyok beszámítható. Mártírkodom, szenvedem azért hogy utána könnyebb legyen, egyedül akarok lenni, de mégsem, nem tudom eldönteni mit érzek igazán, és nem vagyok teljesen ura gondolataimnak.
Ilyenkor inkább a produktív énemet kellene elővennem, és alkotnom kellene, ilyenkor szoktam igazán jó dolgokat írni. Vagy zenét, vagy verset.
Én nem tudom mit várnak tőlem. De itt az ideje részemről hogy ez a rothadó sárgolyó, és a körülöttem gyakran megforduló krönyezet végre kapjon egy kis gyűlöletet is részemről. No nem azért, hogy ezzel enyhítsem a fájdalmam, inkább mártírkodásnak lehetne ezt is felfogni, kicsit azt akarom hogy érezze mindenki mennyire elegem van. Én nem tudom mit várnak tőlem, de baszok azt adni amit várnak. Már csak azért sem. Mi vagy ki vagyok én? Én akarok mindenkinek megfelelni? A nagy f*szt. Elegem lett már abból hogy mindig igyekszem mindenkinek a kedvére tenni. Benne van a természetemben hogy pozitívan viszonyulok az emberekhez amíg nem érzek irányomba negatív érzelmeket részükről, de akkor is elegem van ebből. Én miért legyek boldog ha nem akarok az lenni? Hát kapja be mindenki.
Másik dolog ami kapcsolódik most hozzám. Pár hete tettem egy fogadalmat, amit azóta is igyekszem tartani. És rájöttem, hogy jól tettem hogy megfogadtam hogy többé nem hazudok, mert jobb a lelkiismeretem, és mások könnyebben megbíznak bennem. Azoknak üzenném akik egy kapcsolatot vagy egy érzést, egy barátságot vagy akármit egy hazugságra építenek: rohadjatok meg magányosan, egyedül, keseregve azért mert a lelkiismeretek kicsinál titeket, és utána azon gondolkodva hogy lehetett volna ezt másképp is, dögöljetek meg.
Aki hazudik az egy utolsó gyáva féreg. És amúgy is csak magatoknak hazudtok mert egy idő után belebuktok és kiderül, de nem csak egy hazugság, hanem az összes. Mint egy kártyavár fog összedőlni szánalmas életetek legfájóbb pontjai elé húzott papírmasé-fal, hogy könnyen elérhető pontokat biztosítson arra, hogy fájdalmat okozzanak neked.
Fáj amit írok, esetleg felháborít? Megrökönyödsz, vagy meglepődsz, és elítéled? És szerinted ez engem hol érdekel? Ha nem tetszik hát ne olvasd tovább, de mint látod mégis megteszed. Meg, mert az ember kíváncsi. És csak a rosszra kíváncsi, a jó sosem érdekli. Mert az ember magának alkotja meg a nehéz helyzeteit, hogy legyen mit megoldania. Mert az ember egy olyan faj szülötte, amelyik fájdalommal és keserűséggel definiálja a tökéletes világot. A saját szenvedésünk a táptalaja az életünknek, hogy legyen módunk javítani rajta. nem vagyunk megelégedve azzal ami van, és nem értékeljük azt ami van. Mert lehetne több is. Szánalmas. És én is ilyen vagyok.

"Fajgyűlölő vagyok, de nem ez ami hajt,
Téged szeretlek, de gyűlölöm az emberi fajt,
Mentséged ez az apró mozzanat,
Én nem kértem hogy a világra hozzanak."

A haldoklás öt fázisa

Most találtam, már tudtam erről, de ez a leírás elég jól példázza a haldoklás fázisait.

A haldoklás öt fázisa

Legelőször és egyben egyedüliként, Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichológus volt, aki elkülönítette a halál és haldoklás fázisait.

Elutasítás

A beteg nem hiszi el, hogy haldoklik, ezért próbálja lehasítani magáról. Azt gondolja, hogy az egyszerűen nem létezik, hogy őt kapcsolatba hozzák valamifajta halálos betegséggel. "Összekeverik egy másik beteggel, rosszul diagnosztizálják" hasonló gondolatok járnak a fejében. Szimplán nincs felkészülve a halálra, és fél tőle.

Düh

Mikor a beteg rádöbben, hogy valóban beteg, és elegendő információt gyűjtött róla, agresszívvá, idegessé, dühössé, vádaskodóvá válik. Már tudatosul benne, a halál képe. Gyakoribb, mikor másokat vádol a beteg. Az orvos nem fedezte fel időben, nem látta a jeleket. Valakire haragudnia kell, ami a tehetetlenségéből fakad. Ilyenkor a beteget TILOS magára hagyni, bármennyire is elviselhetetlen. Ez egy segélykiáltás, amire figyelni kell.

Alkudozás

A beteg mostmár hajlamosabb önmagára figyelni, nem a külvilágra. Míg eddig másokat vádolt, mostmár önmagában keresi a hibákat, okokat. "Miért dohányoztam annyit, miért ittam annyit, miért stresszeltem annyit?"

Ekkor a beteg elkezd alkudozni: Mától egészségesen élek, nem dohányzom, nem iszom több alkoholt. Abban bízik, hogy a bűnei így megbocsájtásra kerülnek, és meghallgattatnak. Kevésbé lesz agresszív, inkább együttműködő, és elfogadó. Gondoskodást kér, fájdalommentes halált, egy kis élvezetet hátra lévő életéből. Elevenítsük föl neki pozitív tetteit, és segítsünk csökkenteni a szorongását.

Depresszió

A beteg most látja be, hogy nincs esély a gyógyulásra, önmagába fordul, végtelen szomorúságot érez. A napi általános ritmusban történt cselekedetek végrehajtására egyre kevésbé képes, elkezdi egyre inkább igényelni mások támogatását. Ezen felül gyakran a haláltól való félelem is rátesz még egy lapáttal az egészre.

Belenyugvás

A beteg elfogadja, hogy meg fog halni. Távolodik az élettől, az emberektől, keveset beszél. Nyugalomra vágyik.



Nos, most hogy ezt leírtam ilyen tételesen, megfigyelhetjük, hogy ez az öt szakasz, nem feltétlenül csak a haldoklásra jellemző. Roppant érdekes az emberi elme. Összetettnek gondolnánk, de valóbájan végtelenül kiszámítható, és egyszerű.

Agymenés

Most kaptok egy rögtönzött agymenést. Igen, éjjel 1:09-kor.

Szóval. Élethelyzet: fekszem az ágyon, House-t nézek és közben megy a laptopom, benyomva az msn... Még mindig várok valamire. Igazából azért jó a sorozat, mert elvonja a figyelmemet. Hogy felfogjam, oda kell figyelnem, és nem gondolkozom közben máson. Okos volt az az ember aki kitalálta. Szóval vége lesz az egyik résznek, én felülök hogy a nagy becsben tartott rádiós egeremmel felgyorsítsam két rész között a váltást. Ránézek az órára, majd elröhögöm magamat. Hogy min? Hát saját magamon!
Mit várok még mindig? A legviccesebb dolog, mikor az ember úgy éltet valamit, hogy tudja, nincs már értelme. Mikor látja a buszt a megállóban, és hogy záródik az ajtaja, de azért még rohan utána, és még ha oda is ér, belecsap a buszba, de az kegyetlenül szarik a fejére és tovább megy.
Igen azt hiszem ez a vicc az egészben, elbújunk a saját köpenyünk mögött, csupán azért hogy becsapjuk önmagunkat. Hát valami kibaszott vicces egy faj ez az ember xD
Tegyük fel, hogy valaki felépít egy házat. Aztán tegyük fel azt is hogy ott él éveken keresztül, boldogan, jó emlékek fűzik a házhoz, bővítgeti, szépítgeti, mutogatja, büszkélkedik vele. Aztán tegyük fel hogy egy mocsok földrengés, vagy legyen cunami, vagy felőlem ufók is jöhetnek, lényeg hogy a ház elpusztul, ficak megmarad. Nagy kibaszás. De nem ez a lényeg. Mit csinál az ember? Amikor már minden biztonságos és nem kell a természet erői ellen behúznia a farkát, visszamegy, és megnézi a kárát, hogy rendbe hozható-e még a ház, maradtak-e meg dolgok a romok alatt. No mind1, továbbjut ezeken a dolgokon, és elkezd azon gondolkodni, hogy milyen jó is volt mikor még állt a ház. Egy kurva nagy baj van ezzel. Amire rá kéne jönni már emberek. Mindenkinek. AKKOR KELLETT VOLNA ARRA GONDOLNI, HOGY MILYEN JÓ IS MINDEN, AMIKOR TÖRTÉNIK, ÉS NEM UTÁNA.
Na hát igen, ezután jön az önmagunk becsapása, amikor elkezdi hitegetni magát azzal, hogy majd rendbe hozom a házat, újraépíttetjük satöbbi. Akinek sikerült, ők a szabályt erősítő kivételek, nekik minden tiszteletem. De a legtöbbünk nem képes újra megalkotni a csodát. És mondjuk tegyük fel tovább megy, máshova költözik. Mi a legelszomorítóbb az egészben? Hogy ott is lesznek jó élményei, ott is élhet jól. Csak épp megint kurvára nem fogja ezt a dolgot megbecsülni.

Aki nem érti, az sosem fogja. Se ezt a viselkedést, se azt amit leírtam. De nem is kell, ők lesznek azok akik nem kivételek. Még a problémát sem értik, hogy is érthetnék a megoldást???
Lényeg, hogy megyek aludni. Magamon röhögve. És azt gondolva, hogy talán egyszer elérem azt, hogy ne legyek se kivétel, se az aki szemben áll a kivételekkel. Valahol középen foglalnék helyet, vagy mondjuk oldalt. De azt meg nem hinném hogy sokan állnának mellém oda. C'est la vie. Vagy magyarul: Az élet szar és az emberek hülyék. Ez van... Jah, és ne vegye senki magára. Mert az gyerekes. Inkább csak gondolkodjatok el. Az jó lenne.

Pszichológiai megközelítések

A legjobb barátom Orsi, ajánlott egy rövidke olvasmányt, amiben önmagunkról és az emberi viselkedésekről olvashatunk, javaslom mindenkinek, elgondolkodtató olvasmány!

Carl Rogers: Ilyen vagyok

LINK

http://bocs.hu/3part/rogers-01-02.htm