Könnycsepp, vércsepp

Egy saját alkotást osztok most meg veletek, egyik kedvenc saját versem.

Könnycsepp, vércsepp…

Tűnődöm.
Tágnak tűnő elmém fogaskerekei,
Mint megvadult, s az évek alatt
Elrozsdásodott gépezet fémláncai,
Zakatolnak, s képeket juttatnak
Eszembe.

Sötét van.
És így agyam, mindent mi körülveszi edényét
Kívül rekeszti, s csakis arra
Csak arra gondol, nem érti szerelmét,
Fejemet a keserű ízű bánat dönti balra,
Távolba révedek.

Dörrenések.
Puskagolyóként érik koponyám falát,
Mindazon magyarázatok, s gondolatok,
Amelyekkel bizonyítani akarom az eset valóságát,
Amelyekkel taszítom magam, s a depressziónak hódolhatok,
Könnyezem.

Megéget.
Perzselő bőröm, melyet könnyem lehűt,
Újra lángol saját hőjétől, s a könny
Államon tovahaladva a föld felé küzd,
És útján vércsepp kíséri, mert ördögi kör,
Együtt táncolnak tovább.