Összefűzött gondolatok az életről

Ismét egy saját alkotást közlök, amit kéretik nem komolyan venni. Szarkazmus, irónia, és egy fricska az életnek és mindenkinek. Próbáljátok meglátni benne a fekete humort.

Összefűzött gondolatok az életről

Hát rajta fiúk és lányok, előttetek az élet. Hogy mit kezd veletek? Na arra nem kaptok választ. Azt hiszitek helyesen kell élni, de ki a frász mondja meg hogyan helyes? Mutassátok meg és én rákontrázok a mocsoknak, hogy helytelen. Nincs olyan hogy helyes, mert ha meg is mented a tehenet hogy ne vágják le, akkor helyesen cselekedtél, csak épp éhen döglesz. Ja hogy vegetáriánus vagy? A fű meg mérgező mert leszarja a tehén. Akkor mi a helyes itt? Na ugye hogy semmi. Maszlag. Maszlag mi? Azért maszlag mert hülye vagy édes fiam, habár azt sulykolták beléd hogy elvégeztél egy főiskolát és van egy fecnid róla keményborítóval bőrkötésben és ezért okos vagy. Pedig hülye vagy ha ezt nem érted meg, ha nem érted meg hogy folytonos gondolatok kavargásának szédítő sebességgel röpítő örvényébe kerültél, amely nem fog engedni az idők végezetével sem, mert tudod ez ilyen kis önfejű mocsok dolog, ami már csak azért sem ereszt, mert ki akarsz törni belőle. Igen barátom, én is hülye vagyok, egy dolog van amiben különbözök tőled, hogy én leszarom. Azt is leszarom ha azt mondod te is. Tudom hogy nem, téged idegesít, neked fáj, neked a világ omladozik mikor azt mondom hülye vagy. Pedig légy erős, mert nem én leszek az egyetlen aki ezt mondja majd neked. Az élettől olyan pofonokat kapsz majd édes fiam, amik megkeserítik az amúgy is savanyú képedet és a rohadt együgyű életed. Boldogságot keresel? Hát fogd a szürke életedben összegyűjtött pénzed, vegyél egy bóvli virágos színes inget, egy repülőjegyet, menj ki Ferihegyre, onnan meg Hawaiira. Mert boldogságot találni ott lehet igazán könnyen a nehéz dolgok meg úgyis távol állnak tőled, ahogy az összes embertől, csak épp a legtöbbünk nem csinál többet annál, hogy rinyál a boldogságért, majd éli tovább az életét és újra rinyál és újra él, és újra és újra. Hülye körforgalom, mint amiket találsz az utakon. Egyszer kerülsz bele, és bár azt hitted már lekanyarodtál, a gyomrod, az elméd, és a lelked ott forog mint egy körhintán, megállíthatatlanul, rosszullétet okozva ezzel, hogy kipakold mind azt a jólétet, amit a torkodon tömködtél le a bőség oltárának áldozataként. Milyen istennek mutatsz áldozatot ezzel? Talán azt hiszed, az istent érdekli, hogy zsírszegény táplálékot eszel-e vagy épp rákkeltő anyagokkal teleszínezett gumicukrot? Nagy ívből tesz rá, és hidd el ha Te lennél isten, amit baromi szarul csinálna, bárki is lenne az közülünk, téged sem érdekelne. Néznéd az elfajzott mocskot, amibe beletuszkoljuk az újabbnál újabb nemzedéket, azokkal a dolgokkal takarózva melyek pillanatnyi boldogságot okoznak számunkra, majd pedig miután ezekkel a dolgokkal elárasztottuk a nemzedéket, mint akik jól végezték dolgukat meghalunk, és imádkozunk hogy egy ideig ne merüljön feledésbe a nevünk. Sétálj végig egy temetőn, és nézd meg az elhagyott sírokat, vajon hány éve merültek feledésbe? Végül mikor már egy teremtett lélek sem látogatja őket, felhasználják újra, ezért lehet az, hogy a 25 éve meghalt 76 éves öregember alulról vigyázz egy 12 éve meghalt 3 éves kisfiúra… akit fölé temettek. Legalább társaságot kaptak mindketten, és bár szomorú kép, mégis kénytelenek megbarátkozni a gondolattal, hogy ők már nem mennek sehová, egymást el kell viselniük.
Hát rajta fiúk, lányok, előttetek ez az élet. Büdös? Igen, az, hát tanuld meg használni az ujjad, és vedd ki az orrodból, hogy befoghasd azt. így talán nem érzed a bűzt, de elfárad az ujjad, hát kénytelen leszel megszokni a szagot. Az élet büdös, méghozzá büdös kevés. És rövid is. Mennyi mindent tehettél volna ha nem kótyavetyéled el az idődet! Meg persze ha hiszel abban hogy a holnap azért jön el hogy az újat megalkothasd. Nem alkottad meg, persze hogy nem, de ez már a tegnap titka. Hazudj a világnak hogy megtetted és minden rendben lesz. Kár hogy mindig van egy mocsok aki tudja a titkodat, vagy véletlenül vagy mert voltál olyan marha hogy elmondtad neki. És ez a mocsok, örökké mocsok marad, és persze hogy a seggét sem mozdítja érted, és persze hogy beköp a saját jólétének érdekében. Egy jótanács komám. Megadatott a lehetőség hogy hazudj. Hát vesd el a francba, és ne élj vele. Én éltem vele, és a mocskok mindig megtaláltak. És mindig bemártottak. És tűrni kellett hogy fáj, tűrni kellett hogy nem jó, tűrni kellett hogy mégsem úgy van ahogyan akartam. Ha hazudnod kell ahhoz hogy megszerezd álmaid vágyát, hát várjál rá még egy évet, boldogabban tudod majd a kezedben ha tudod hogy becsülettel szerezted és nem lettél te is egy mocsok. Mint a szürke nagyvilági életet élő többség, az a szcéna melyik a saját poklából nem képes kimászni, abból a gödörből igyekszik a távolba látni melyet önmaga ásott. A kultúrát nézve igyekszik nosztalgiát ébreszteni önmagában és egy olyan képet alkotni maga köré, amilyet akkor látott mikor elkezdte ásni gödrét. Majd megunja és tovább ás, hogy még mélyebbre kerülve már ne is emlékezzék a tiszta igazságra, csupán azokra az eltorzított kultúrákra, melyek más kultúrákra épülnek. Színfalakat egymás elé húzva torlaszoljátok el a tiszta igazságot, a tiszta levegőt, a bűnmentes életet, az önzetlen gondolatokat, a vad érzelmeket, a távoli fények csodáját a mindent beborító sötétségben, azt a lehetőséget, hogy ti is lehettek sikeres valakik. Egy ilyen életbe születtél gyermek, már elég mélyen van a gödör ahhoz, hogy soha többé senki ne lásson ki belőle. Még az a szerencsétlen tehén se, aki leszarja azt a műfüvet melyet a gödrünk aljára telepítettünk hogy legyen mit megenni a tehén helyett, és legyen mibe beledögleni.
Fiúk lányok, ezek után akarunk e mi még élni? Leszarom hogy mennyire jó, ennyi szenvedés megéri nekünk azt a 60-70 évet, ami fájdalommal teli, betegségekkel és borzalmakkal zsúfolt, rosszhírekkel és idegességgel tarkított? Azokat az éveket, melyek többsége szürkén és unalmasan telik? Erre válaszotok, hogy fiatalon kiéljük magunkat. Gratulálni tudok az együgyű idiótaság lelkes képviselőinek. Jó ötlet szarrá tenni azt a szerencsétlen testet melyet azért vettél igénybe, hogy lehúzz 60-70 évet. Mellyel az élet kezdetén reménykedhettél abban, hogy talán majd nem fogsz gerincsérvben szenvedni idős korodra a sok partyzás és verekedés miatt, hogy nem fogsz disszociatív személyiségzavarban szenvedni a fűtől, nem lesz tönkrevágva a májad az alkohol miatt, a gyomrod az idegesség miatt meg a szar kaják miatt. Ez az, éld ki magad, majd szidod az idióta fejed 40 év múlva. Mit számít hisz még odébb van. Persze, együgyű gondolat. Törődtök a világgal, boldoggá akartok tenni valakit, majd később meg rájöttök hogy ugyan egy dolog hogy senkit sem sikerült, de más dolog hogy még magatokat sem. Szégyenteljes viselkedés, de persze mint minden fiatal szarjatok rá. Engem aztán nem érdekel mit gondoltok ezután, én tudom magamról hogy örökéletű entitás lakozik bennem, az öntudatom a bizonyíték erre. Megölhetsz, nem érsz el vele semmit, ha a nevem nem is, de a lényem újra él majd. Lehet hogy távol, messze innen, de hé! Nem érdekes, mert egyszer találja meg az új testben lakozó régi entitás ezt az írást, és önmagára ismer majd. Nem tudja hogy tényleg ő írta, de nem is kell, elég ha hasonlónak érzi és tetszik neki. Ergó hogy lerövidítsem azt a hosszú gondolatot melyet korlátolt elméd nem képes befogadni és feldolgozni a túlzott gyorséttermi szaroktól tömött szarrá károsult agyad okán, nem tudsz elpusztítani. Megölni meg tudsz, hát tedd meg beszarikám! Nem tetszik hogy kimondom? Hát akkor hajrá legyél valaki, tedd meg. Igenis kimondom hogy mind szarok vagyunk. Annak ellenére hogy próbálunk gondolkodni, hogy próbálunk megfelelni, hogy igyekszünk jót cselekedni, az életet könnyű módon élni, vagy épp a másik oldal követőjeként lopni, csalni hazudni, mindenkit átverni, és megölni. Egy olyan útvesztőbe küldtek minket akartunk ellenére, melynek nincs kijárata, és mind bent végezzük. Mi meg vagyunk olyan marhák hogy önként és dalolva berohanunk az útvesztőbe. Azok az elmék a legszerencsésebbek, kik ezt nem veszik észre. Akiknek az élet egy játék, egy könnyű vicc, egy paródia, egy mosoly melyet a napba nézve ejtenek meg, egy kacaj melyet az égre vetett arcuk csillogás közben hallatnak, egy ugrás, melyet a ropogó tavaszi fűről való elrugaszkodás után tesznek. A tudatlanság áldás, mondta egy okos ember. Hogy ki? Teljesen irreleváns, abszolút. Miért? Mert igaza volt a mocsoknak. Holott ő sem volt tudatlan. Csupán az akart lenni. De mégsem menekült.