Mi az, ami körülvesz?

Első szövegként álljon itt egy régi írásom, mely saját tapasztalatok alapján az életről alkotott nézeteimet tartalmazza, saját gondolatokat tükröz. Számomra kedves ez az írásom, mert mindig elgondolkodtat. Vannak már dolgok amiket másképp gondolok, vagy képzelek el, de még mindig sok minden van benne, ami nem változott.


Mi az, ami körülvesz – egy újabb kétes végkimenetelű iromány a virtuális tollam mélyéről

Színjáték. Gyakori eset, hogy pörög az agyam, és kissé filozofikus távlatokba révedek. Válaszokat keresek. Az igazat megvallva, sok olyan dolgon is töröm a fejem, amihez egyáltalán nem értek, illetve sok olyan dolgon is, amin nem kellene. Gyakori témám a létkérdés. Legalábbis én így nevezem.
Mivel emberek vagyunk, természetes megállapításnak veszem, hogy emberi látószögben vizsgáljuk a körülöttünk történő események néha megtévesztően véletlen láncolatát. Azonban gyakran felvetem a kérdést magamnak: mi ennek az egésznek a célja? Ha úgy keresek választ, ahogy az az emberi természet szerint szokás, vagy mondjuk inkább úgy, hogy ahogyan az ember megkeresi természetéből fakadóan a megoldást egy problémára, akkor egy láncolat kezdetét keresem, egy kiváltó eseményt, vagy magyarázatot. Ha hiszünk a kauzalitásban, akkor ez egy ok, ami kiváltott egy okozatot. Az okozat pedig nem más, mint az ember puszta léte.
Hogy a bonyolult elmefuttatást könnyebbre csiszoljam, megfogalmazom, mi is az, amit keresek: Miért jött létre az ember? Miért van öntudatunk, miért haladunk az általunk hihetetlennek vélt technika útvesztőjén?
Ha pedig ezt a kérdést vagy kérdéseket úgy válaszolom meg, ahogyan szokás, akkor csupán egy emberi látószöget mutatok be. De itt merül fel az igazán égető kérdés: Lehet-e bármilyen kérdésre adott válaszunk helyes?
Kérdezni lehetne: Ennek meg mi baja? Erre adhatnék egy egyszerű választ: semmi. Csupán ismét beindul a fantázia: ez csupán emberi nézőpontból lehetne helyes megállapítás. Tehát tulajdonképpen nem válasz a kérdésre. Ami miatt mégis megelégszünk vele: Emberi kérdésre emberi választ adtunk. És ez nekünk elég.
Ami körülöttünk van – színjáték. Az hogy élünk, és fenntartjuk magunkat nehezen megmagyarázható. Miért? Bárki rávágná: ösztön, öntudat, létfenntartás. És már meg is magyarázta. Szerinte. Azonban ez nem válasz a kérdésre, nem azért mert emberi válasz, azért mert nem erre irányult a kérdés. Ez csupán arra lehetne válasz: Mi segít élni? Mi az, ami hajt bennünket tovább élni. A főnév megalkotta az igét: Mi „ösztönöz” bennünket a lét folytatására.
Azonban az a kérdés, hogy mi az oka az emberi létnek.
Apró kitérő. Mátrix. Kultuszfilm, tele drágábbnál drágább és látványosabbnál látványosabb speciális effektekkel. Nem ez a lényeg. A gondolat, ami felvetült. Vajon hogyan tudjuk bebizonyítani azt, hogy mi irányítjuk életünket? Hogyan tudjuk elhinni azt a vizuális valóságot, melyet szemünk láttat velünk? Számomra e kérdések miatt lett kultuszfilm. És válasz persze nincs. Ki is adhatna választ ilyen kérdésekre?
Azonban – csupán hogy visszakanyarodjunk a fővonalhoz / ez is nevetséges, nemsokára rátérek / - a film sem azzal foglalkozik mi az oka az emberi létnek? Sajnos idekeveredik a különböző vallási meggyőződések egész sora. Nyilván legtöbbünk hisz egy Istenben, egy megváltóban, a jóban, gonoszban, lélekvándorlásban, a sorsban. De mégis, mikor kaptunk mi erre valamilyen egyértelmű jelet? Bizonyítékot, valami kézzel fogható magyarázatot? Soha. De persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez a hit lényege: bizonyíték nélkül hinni valamiben. Csupán ezzel egy probléma van. Az, hogy kissé ironikusan fejezzem ki magam, én hihetnék marhára abban, hogy a távirányító magától bekapcsolja a hifit, vagy, hogy a laptopom nem fog lemerülni soha, erre lássuk be – vajmi kevés esély van. Ahogy arra is elég kevés az esély, hogy egy megváltó eltöröl a Föld színéről minden gonoszságot.
Félreértés ne essék, nem új vallást kívánok kreálni, vagy egy szokatlant hirdetni. Ezek csak puszta gondolatok. Én is hiszek néhány dologban, amikben bízok, hogy van értelme, és bizonyíték nélkül is bekövetkezhet. Csupán megrémít annak az esélye, hogy mi van, ha mégsem fog?
Mindig motoszkált a fejemben a gondolat: vajon miért kaptam én meg azt a kincset, hogy van egy öntudatom? Hogy úgy alakítom az életem, ahogy én akarom? Hogy alvás helyett háromnegyed 1kor ezt a szöveget gépelem?
Persze válasz nincs, ezért újabb kérdésekbe menekültem. Vajon meddig tart ez az ajándék? És ezek után már féltettem az életem. Nyilván nem azért adatott meg ez a kincs, hogy valami maradandó megalkotása nélkül eljátsszam. Nyilván ha már egy magyar, egyszerű, hétköznapi srác szerepébe került ez az úgynevezett lélek, vagy entitás, annak oka volt, és lehet, hogy nem kellene eljátszani az esélyt. Lehet, hogy valami olyat kell tennem, amivel az ajándék értékét növelem, és amivel látszik, hogy megbecsültem az ajándékot.
Ezen gondolatok után kezdtem eljátszani a gondolattal vagy akár hinni abban, hogy az entitás, ami jelen pillanatban én magam vagyok, idősebb, mint azt gondolhatnánk. Ha pedig ebből indulok ki, és tényleg, valóban hiszek benne, akkor ezek szerint a lélekvándorlás egy módjában hiszek.
És megmondom őszintén számomra nem elképzelhetetlen, hogy a halál után egy újabb próbát kell kiállni, egy másik élet, másik test, másik hely, másik faj. Próbatételek.
Természetesen magam is meglepődöm azon, e gondolatok hogyan állnak össze egésszé fejemben, de kell, hogy legyen egy magyarázat. Emberi látószögből. Mindenesetre, egy dolgot tudok: az emberi észlelés torz. Hiába a sok tudományos magyarázat. Az ember – ha hihetünk a körülöttünk lévő világban - egy fizikai szabályok által meghatározott világban él. Mégis elméletben olyan világokat képes megalkotni, melyekre önmaga sem talál magyarázatot. Nagyon egyszerű példát hozok: mint már említettem a nevetséges „fővonalat”. Az ember az egyenes, vonal, pont, gömb, szabályos kocka, szabályos oktaédernek csupán a fogalmát tudja, fizikai képtelenség hogy ezek létezzenek, ezek csupán elméleti konstrukciók. Bátran jelentkezzen az, aki látott már tökéletesen szabályos gömböt, egyenest, kockát, vagy, hogy hétköznapibb legyen: egy pontosan kerek poharat, egy egyenes asztallapot, egy vonalzót, ami hibátlan és soha nem csal. Aztán menjen el és vizsgáltassa ki magát. Az út, vagy a tükörsimának titulált „egyenes” autópálya, vagy a gumilabda, esetleg a szélcsendben teljesen sima víztükör, nem lehet tökéletes. Ezek soha nem voltak egyenesek, kerekek, simák. A tökéletesség csupán elméletben létezik.
És ha ezt a tényt elfogadjuk, akkor az Úr műve sem lehet tökéletes, a hit megszűnik, mivel egy ilyen dologban nem lehet hinni, ha pedig mégis igaz volt, és mi elhittük, hogy nem, akkor a világ megsemmisül. Apokalipszis, mi? Na, ugyan, hagyjál már.
És mégis azt mondom, hogy ha van értelme az emberi létnek, az a tökéletlenség. Körbenézek és mit látok? Párhuzamosság, ellentétek, és egy virtuális valóság. Bal és jobb oldal, fekete és fehér, sötét és világos, hideg és meleg, jó és rossz.
Már előttem megfogalmazták. Csak az elmém létezik, a többiről nem tudok semmit.
Utóirat: Minden entitásnak, aki végtelen megpróbáltatásokon átmenni kényszerül, sok sikert kívánok! És hiszem, hogy az idők végezetén, már emlékezni fogunk minden létünkre.